Ne hidd el, amit mondanak rólad!

Hétvégén voltam egy fiatal felnőtteknek szóló konferencián. Remek előadásokat hallottam, és ennek egy morzsáját, kicsit továbbgondolva szeretném megosztani Veletek.

A civilizált világ a trendektől hangos. Míg 25-30 éve és még régebben azt mondták meg az embereknek, hogy mit csináljanak, ma az harsog a médiából, hogy ha nem veszed meg ezt vagy azt, akkor nem vagy normális, nem leszel elég szép, elég fitt, elég karcsú, fájni fog a fejed, lemaradsz valamiről. Emiatt állandó kényszerben vagyunk. Nem a szocializmust akarom védeni (nincsenek konkrét emlékeim és rossz vagyok töriből), de úgy gondolom, kevésbé veszélyes dolog, ha megmondják az embereknek, mit csináljanak. Vannak keretei az életnek, mégha igazságtalanok és túlságosan szűkre szabottak is. De legalább kiszámítható. Ma elvileg mindent szabad, ezért az emberek egymást kötözik meg. Ha az egyik barátomnak hatalmas új TV-je van, akkor úgy érzem, le vagyok maradva, és nekem is szereznem kell, ha lehet, még nagyobbat. Mert, ha nem, akkor milyen béna vagyok. És, ha megveszed, attól nem fog megváltozni az életed.

A Te értékedet nem a vagyontárgyaid határozzák meg. Nem a pénzed, és nem is az, hogy mennyire vagy trendi. Neked alapjáraton felbecsülhetetlen értéked van. Akkor is, ha nincs diplomád, esetleg érettségid sem. Akkor is, ha nincs stílusod vagy rossz a helyesírásod. Akkor is, ha nincs pénzed a legmenőbb dolgokra. Mert Te királylány vagy királyfi vagy. Hidd el nekem! :)

Az ősökkel kirándulni menő! :)

Mára csak egy rövidet, mert rengeteg a dolgom... :)

Ez nem teljesen friss sztori, néhány hete történt. Otthon voltam és kitavaszodott, ennek örömére Anyuval és Mamával elindultunk szombat délután csavarogni egyet. 

Kis gondolkodás után a szálkai tó felé vettük az irányt, ahol sétáltunk egyet, beszélgettünk, gyönyörködtünk a naplementében és az ébredő természetben. 

Akárhány éves is vagyok, szuper élmény az "ősökkel" közös programokat csinálni! :)

Ott légy, ahol vagy!

Egyetértesz velem abban, hogy nincs bosszantóbb, ha valaki a társaságodban mást se csinál, csak belebújik a telefonjába? Engem egy dolog bosszant még jobban: ha én csinálom ugyanezt és képtelen vagyok abbahagyni.

Az okostelefon nagyszerű találmány, a wifi szintén, de sajnos egyik sem pótolja az "offline" életünket. Lehet valami szinte olyan, mint a valóság, de attól nem az. Ráadásul szinte mindig az történik, hogy amit a telefonunkból "kapunk", silányabb, mint amit elszalasztunk miatta. Mi van, ha lemaradsz az épp aktuális Pesten hallottam sztoriról, vagy a Dívány legfrissebb cikkéről, esetleg késve jut el hozzád a 9gag mai poénja? Esetleg azért cserébe, hogy dumcsizhass a barátaiddal, játssz a kutyáddal, türelmesen végighallgasd a nagymamádat, élvezd a napsütést és a virágzó fákat...

Ha azt veszed észre, hogy nem tudsz kimászni a telefonod mögül, lehet, hogy azért van, mert olyan problémával állsz szembe, amire nem tudod a megoldást, így megpróbálod elterelni a gondolataidat. Pedig a probléma nem oldódik meg magától... csak Magától! ;)

És én azt tapasztaltam, hogy nincs az a probléma, ami ne lenne húsz méterrel kisebb, ha megbeszéled az anyukáddal! :)

Mi tesz boldoggá ma?

Jó reggelt, kedves Olvasóim! :)

Mostanában gyakran azon kapom magam, hogy várok egy bizonyos esemény bekövetkeztére, mert "majd akkor lesz jó", ha az megtörténik. Aztán eltelik az a nap, átélem az eseményt, vagy épp csak elsuhan a fejem fölött, és tulajdonképpen nem változik tőle semmi. De hogy is változna, hiszen én én maradok ugyanazokkal a nyűgökkel, mint azelőtt. Rájöttem, hogy ez helytelen gondolkodásmód, és oda vezet, hogy mindennel elégedetlen leszek, semmilyen esemény nem lesz képes felébreszteni bennem az öröm érzését. Nem véletlen írtam így. Szerintem az öröm képessége bennünk van, de nagyon is szerepünk van benne, hogy milyen impulzusokra jön elő! 

Lehet, hogy néhány léptékkel lejjebb kellene tenni az örömküszöböt. Miért csak egy nagy szakmai elismerésnek lehet örülni, és egy dolgos napnak miért nem? Az utóbbi az előbbihez vezető út.

Hogy ne ragadjak meg az elmélet szintjén leírom, hogy engem most éppen mi tesz boldoggá:

- van egy csodálatos Kedvesem, akire ha csak gondolok, jó lesz a kedvem

- bármikor bármi történjen is, vannak olyanok, akikre mindig számíthatok

- nagyszerű tanítványaim vannak, akikkel élmény foglalkozni

- jól haladok a kutatásommal és vannak olyan kedves emberek, akik segítenek

- tegnap olyan napot zártam, amiben volt sok munka és egy kis kikapcsolódás is

- ma csodás nap van, és mielőtt belevágok a munkába, van időm kényelmesen megreggelizni és írni Nektek! :)

Doktori kutatás újratöltve

Mikor tavaly nyáron kiderült, hogy én bizony nem leszek (mostanában) brémai muzsikus, tudtam, hogy új célokat kell találnom az életben. Szeptemberben úgy döntöttem, életre hívom ezt a blogot, hogy az írás segítsen az útkeresésben, és dokumentálja a mindennapjaimat. De valahogy túl kicsi és túl homályos célokat sikerült kitűznöm. Azt, hogy boldoguljak, hogy megéljek, hogy azért megmaradjon az éneklés... Semmi konkrét.

Amit fő célul tűzhettem volna ki, mindvégig az orrom előtt volt, de annyi gátlást és önbizalomproblémát szedtem össze a doktori iskola alatt, hogy még nem volt lelkierőm éppen ezt kitűzni. Pár hete viszont úgy döntöttem, ismét belevágok. Most nincs a nyomás, nem érzem azt, mintha valaki mindig a sarkamban lenne, hogy kellő pillanatban csóválja a fejét, hogy mennyire nem haladok. Semmi gond, múlt elfelejtve, a jelen pedig az, hogy amint felállok a székből a poszt megírása után, szaladok a könyvtárba örömmel, mosolyogva, hogy kézbe vehessem Farkas Ferenc műveit. 

A folyamatot az indította el, hogy mostanában válik kutathatóvá egy jelentős forrásanyag, amiből dolgozni fogok. Persze a munkának nekiállhattam volna korábban, de valahogy mindig halogattam, nem volt erőm hozzá. Viszont valahol nem volt ok nélkül, hogy ennyit kellett várnom, hiszen az eltelt időben olyan bennem lévő erőforrások kerültek felszínre, amikre most nagy szükségem van. Például egy munka kapcsán megtanultam gátlások nélkül e-mailben kéréseket megfogalmazni idegen embereknek. Lehet, hogy nem tűnik nagy dolognak, de kellett, hogy ebben rutint szerezzek. Azt is meg kellett tanulnom, hogy ha egy út nem vezet tovább, akkor sürgősen kell keresni egy másikat. Hátha a kettő mégis találkozik egyszer. És az, hogy zsákutcába futottam, nem jelenti azt, hogy minden út zsákutca. Azt viszont jelenti, hogy már eggyel kevesebb zsákutca van, amibe bele fogok szaladni. És talán a legfontosabb: óvatosan az elméletek gyártásával! Minden lehetséges információt össze kell gyűjteni, mielőtt egy nagy igazságot (vagy annak hitt dolgot) kijelentenék. Ugyanis ha egy általam gyártott elmélet mentén haladok, önkéntelenül is annak igazolását keresem, ami eltorzítja a valóságot és eltereli a figyelmemet az egyéb részletekben megbújó fontos dolgokról.

Na, mennem is kell! Szép napot Nektek! :)

Hogy ne laposodjon el a párkapcsolat I.

Mint a legtöbben, én is szeretném, ha az életemben a jelenbeli jó dolgok később is megmaradnának. Viszont az egyáltalán nem magától értődő, hogy ezek a jó dolgok - legyen akár barátság, párkapcsolat, vagyon, egészség - megőrizhetőek úgy, hogy semmit nem teszünk értük. Sok dolog megy tönkre csupán azért, mert nem törődtek vele. Erre a legjobb példa talán az autó. Ha csak használjuk, használjuk, az első hiányunk az üzemanyag lesz, ami egyszer csak kifogy belőle. De előbb-utóbb elkopnak bizonyos alkatrészei, amiket jobb megcsináltatni, mielőtt nagyobb baj lenne.

Na, ilyen a párkapcsolat is. Tudom, közületek többen nálam nagyobb tapasztalattal rendelkeztek, de azt hiszem, ez egy olyan téma, amiben minden ötlet hasznos lehet. Lássuk, mik azok a dolgok, amiket mi teszünk azért, hogy ne laposodjon el a kapcsolat:

1. A közös programlehetőségek száma végtelen. Egyrészt mindig ki lehet találni valami újat, másrészt visszatérni olyanhoz, ami korábban bevált. Nekünk a kedvenc közös hobbink a társasjátékozás, amit ketten vagy kisebb társaságban is szeretünk művelni. Most kérlek, ne a Monopoly-ra gondolj! Klassz játék, de azóta tengernyi másik született, amivel remekül lehet szórakozni. Hamarosan írok erről részletesebben!

2. Néha nem árt átismételi, mik is a másik szeretetnyelvei, és egy kicsit rágyúrni. :) Egy-egy jól eltalált dicséret, apró ajándék vagy egy kiadós, zavartalan beszélgetés mosolyt csal a kedves arcára és megerősíti a kapcsolatot.

3. Apropó beszélgetés. Akár ez a szeretetnyelvetek, akár nem, ez szükséges. Talán már írtam valahol a mi hétfő esti kávézásainkról (ami valójában bármelyik napon lehet és teát is ihatunk). Ilyenkor leülünk és a hét során felmerült témákat, kérdéseket, problémákat sorra vesszük és átbeszéljük. Én ekkor nagyon igényelem az osztatlan figyelmet. Egy jól sikerült beszélgetés után napokig vidám és kiegyensúlyozott vagyok.

A témát folytatom, de addig is kérlek, írjátok le a saját tippjeiteket, akár itt, akár a facebookon! :)

Krumplit ültetni menő! :)

Mi ez a tevékenység?

- zsírt éget
- erősíti a bicepszet és a tricepszet
- javítja az állóképességet
- nyújtja a comb és a vádli izmait
- javítja az egyensúlyérzéket
- egészséges barnulást eredményez
- ráadásul otthon fog teremni a chips és a sültkrumpli fő összetevője

Szokatlan ez a cím, meg, hogy egyáltalán mit keres ez a téma a blogban. Azt mondjuk menőnek, ami népszerű, amit sokan csinálnak. De nekem meggyőződésem, hogy a világot mi formáljuk, tehát amire mi azt mondjuk, menő, az előbb vagy utóbb lehet, hogy mások számára is az lesz. Arról nem is beszélve, hogy sok ember van akár Magyarországon is, aki ahelyett, hogy okoskodó blogokat olvasna vagy írna naphosszat a neten ;), kint van a kertben és termel valamit. Csak őket nem látjuk, mert nincs facebookjuk vagy ott nem írnak ki ilyesmit.

Lényeg a lényeg, hétvégén otthon voltam, és a vasárnap a fahordás és a krumpliültetés jegyében telt. Tök durva, hogy egész gyerekkoromban utáltam mindkét tevékenységet, most viszont az egész heti ülőmunka után jól esett valami fizikai aktivitást végezni, ami ráadásul hasznos. És azért van egy feelingje, mikor a krumpli betakarásakor az apukáddal versenyeztek, ki halad gyorsabban, és pacsiztok a sor közepén! ;)

Blog újratöltve! :)

Kedves méltatlanul elhanyagolt Olvasóim!

Több hónapos hallgatás után úgy döntöttem, visszatérek. Akkor azért hagytam abba a blogolást, mert úgy éreztem, kiüresedtem, nem volt inspiráció, nem volt mit mondani, nem éreztem hitelesnek magam. De azóta az élet annyi írnivalót produkált, hogy ezért érdemes folytatnom. Ezek részben örömteli, részben nagyon is szomorú dolgok. Az elmúlt négy hónapban sok minden történt velem. Elköltöztem, egyre többet dolgozom, nekiálltam újra a doktori kutatásnak, egyévesek lettünk a Szerelmemmel, "gémer" lettem, kaptam egy állásajánlatot, amit el is fogadtam, megtudtam, hogy nagynéni leszek, és elvesztettem a Nagypapámat, az egyik legfontosabb személyt az életemben. Ezekről a dolgokról és sok minden másról külön-külön írni fogok a következőkben. Nem lesz könnyű, de írok majd a gyász és a fájdalom feldolgozásáról. De lesznek vidámabb témák is, hisz továbbra is keresem az élet szépségeit és a boldogulás útjait.

Bár nagyon sok az ötletem, ha van olyan téma, amiről szeretnétek, hogy írjak, szóljatok kommentben itt vagy a facebookon.