2014. november 27., csütörtök

Kevés cuccal élni: boldogabb és olcsóbb

Ma megállapítottam, hogy mióta elkezdtem a blogot írni rengeteg dologban változott az életformám. Nem a blog miatt, részben a változás már korábban bontakozóban volt, részben bizonyos külső körülmények miatt. Ilyen körülmény az, hogy elmúltak a diákéveim és ezzel együtt a havi fix bevételem is megszűnt, nekem kell előteremtenek magamnak. Ennek következtében sokkal jobban odafigyelek a kiadásaimra. További fontos körülmény, hogy egy egészen kicsi szobába költöztem, ahova fizikailag nem fér be annyi cucc, amennyi között egyébként élek. És a harmadik körülmény, hogy megismertem Valakit, aki nem csak boldogságot és a szeretettség érzését adja meg, de általa és vele egy csomó új dologba belekóstolok.
Az elmúlt pár évben nagyon nagy hobbim lett a sminkelés, bújtam a sminkvideókat és összevásároltam mindenféle hasznos és haszontalan sminkcuccot. Pár napja, mikor a Kedvessel a karácsonyi ajándékokról beszélgettünk, megemlítette a sminkcuccokat, mint egy jó ajándéklehetőség számomra. Akkor és ott rá kellett döbbennem, hogy pillanatnyilag nem akarok új sminkcuccokat. Rengeteg van, és csak akkor veszek valamit, ha elfogy. Tipikusan a szempillaspirál ilyen, annak a szavatossága is viszonylag rövid, de úgy ennyi. Az meg most éppen van. Ezen kívül néhány héten belül több olyan lány arcát láttam smink nélkül, akikről tudom, hogy naponta sminkelnek. (Értsd: alapozó, púder is minden nap.) Ekkor lettem borzasztó hálás azért, hogy én nem kerültem bele ebbe az őrületbe jobban, és sikerült megőrizni a szinte hibátlan arcbőrömet. (Valaki azt mondta, gyönyörű... :))) Részben azért hagytam fel a "nagyüzemi" sminktémával, mert elteltem vele, amit akartam, megtanultam, és használom is, de nem akarok a megszállottja lenni, részben pedig azért, mert elég sokba kerül. Mint ahogy az is sokba kerül, ha folyton ruhákat veszek. Még ha turkálóból is, de rájöttem, hogy nőként is el lehet lenni nagyon kevés, de jól kombinálható ruhadarabbal. Mióta el tudom hinni, hogy a ruháimba és a bőrömbe bújtatott tartalom sokkal érdekesebb, mint a ruháim, nem zavar, hogy egy jó pár évvel ezelőtt vásárolt kabátban és cipőben járok.
Rengeteg előnye van ennek a változásnak. Például, hogy már tényleg nem izgat, mit gondolnak rólam az emberek, ha rám néznek. Sőt! Kicsit vicces. :) Van egy kis fekete ruhám, amit kb két éve vettem a Tesco-ban, leárazva. Ha valahova csinosan kell felöltözni, gyakran ez van rajtam. És mindig megdicsérik. Igaz, hogy igyekszem apró kiegészítőkkel változatossá tenni, de a két évvel ezelőtt vett, azóta sokat hordott Tesco-s ruha kapja a számtalan dicséretet. Miért vegyek minden alkalomra másikat, amiben ott a kockázat, hogy nem fog ilyen jól állni?
További előny: kevesebb vásárlás, kevesebb cucc, nagyobb rend. Még pár hónappal ezelőtt is sokat küszködtem azzal, hogy rendet tartsak a szobámban, és, hát nem mindig én arattam győzelmet. A legutálatosabb dolog az, amikor sietek valahova, készülök, előszedem a fél ruhatáramat, hogy kiválasszam a legmegfelelőbb darabokat, kipakolom a három bőröndnyi sminkcuccomat és kiegészítőmet, és mire nagy nehezen elkészülök, nincs időm visszapakolni azt, amit végül is nem használtam. És ezért ahányszor elmegyek otthonról, mindig rumlit hagyok otthon. A legrosszabb az, hogy azért nem találom meg pl a legmegfelelőbb ruhadarabokat, mert hemzsegnek a szekrényemben azok, amik csak úgy vannak, de sosem fogom felvenni őket, és ezt pontosan tudom. Ha pedig nekiállok takarítani, be kell táraznom hozzá kétórányi háttérzenét. Nos, ilyen az elmúlt hónapokban nem történt. Ennyi ruhából nem nehéz választani, mert nincs sok és nagyjából mindegyik illik mindegyikhez. Ebből válogatok, ennyi. Nem vagyok tőle se kevesebb, se boldogtalanabb. Öltözés után nincs a szobám teleszórva ruhával, és ha rendet rakok, jóformán egy ötperces track elég. :) És tök jó hazaérni, mert rend van. Indulás előtt két perc alatt helyre tudok rámolni mindent, és el van intézve. 
A boldogság titka - úgy látszik -, nem az, ha sok cucc van a birtokodban, és sok lehetőséged van, hogy újabbakat birtokolj. Ti hogy látjátok?

2014. november 26., szerda

Sárgaborsópástétom - saját fejlesztés! :)

Hétvégén otthon voltam a szüleimnél. Vasárnap este apu megkérte anyut, hogy készítsen neki másnapra valami pástétomot, amit elvihet a munkahelyére reggelire. Ayunak semmi kedve nem volt hozzá, mert nagyban varrt éppen, ezért úgy gondoltam, magamra vállalom a feladatot. Nem tudtam még, milyen alapanyagokat fogok használni, úgyhogy abból készítettem, amit találtam otthon. Végül egy meglepően finom sárgaborsópástétom lett belőle, amit ma magamnak is megkotyvasztottam. :) Másodszorra is úgy gondolom, jó cucc, úgyhogy megosztom veletek is. :)



Hozzávalók:
- fél bögre sárgaborsó
- egy nagy hagyma
- kevés kókuszzsír
- só
- borsikafű
- bazsalikom

A sárgaborsót feltettem főni sós vízben. Gyakran rá kell nézni és pótolni a vizet, mert könnyen kifut és leég. Mikor már szinte megfőtt, az apróra vágott hagymát egy kis vízzel elkezdtem párolni. Azért nem zsiradékban, hogy szétfőjön és megkaramellizálódjon a hagyma. Gyakran kell keverni és sokszor kevés vizet aláönteni. Közben a sárgaborsó szétfőtt, de ez is volt a cél. (Franc akar turmixolni. :D ) Mikor már a hagyma is teljesen megpuhult, tettem rá egy kis kókuszzsírt és megfűszereztem. Belekevertem a sárgaborsót, párat rottyant és kész is. :) Nem mondom, hogy nagyon gyorsan készül, oda is kell figyelni rá, ellenben olcsó, kiadós, finom és egészséges. :)


2014. november 24., hétfő

Önállóság a párkapcsolatban - Interjú Dr. Mihalec Gábor párterapeutával

Kedves Olvasók!
Néhány korábbi bejegyzésemben ejtettem szót a párkapcsolatról, hogy hogyan látom, és miért tartom fontosnak az önállóságot egy kapcsolaton belül. Sok visszajelzést kaptam, melyek arról árulkodnak, hogy a téma igenis nagy érdeklődésre tart számot. A bejegyzésemben az általam ismert szakirodalomra, sok-sok előadásra és a saját tapasztalataimra támaszkodtam. De még így sem mondanám magam szakértőnek a témában, ez csupán a felhasználói oldal.
Viszont néhány hónapja volt alkalmam egy párkapcsolati tréningen jobban megismerni egy igazi szakértőt, Mihalec Gábort. Ha a száraz tényeket is tudni szeretnétek, ő pár- és családterapeuta, első és egyetlen feleségével él boldog házasságban és két gyermek édesapja, és a Gyűrű-kúra nevű párkapcsolati tréning megalkotója. Amiben igazán nagy ez a program, az nem csupán a párkapcsolati problémák kezelése, hanem azok megelőzése, egyfajta felkészítés egy kiegyensúlyozott, működő házasságra. Ami nagyon megfogott a programban, hogy Gábor nem árul zsákbamacskát. Nem állítja, hogy a párkapcsolat egyszerű, és kimondja a megnyugtató tényt: még a legjobb házasságban is vannak problémák. Másfelől, nem kertel, nevén nevezi a dolgokat, legyen szó szexualitásról vagy az anyós-kérdésről.
Mikor felmerült bennem a gondolat, hogy írni kellene a blogba párkapcsolati témáról, az első ötletem az volt, hogy Gáborral készítsek egy interjút a párkapcsolati önállósággal kapcsolatban felmerült kérdéseimmel. Nagy örömömre Gábor szívesen vállalta az interjút, ezt olvashatjátok az alábbiakban.
Párkapcsolati terapeutaként biztosan több olyan párral találkoztál, melyben az egyik fél személyisége szinte beleolvad a másikéba. Mi lehet ennek az oka? Esetleg az, hogy túl korán rohantak bele a kapcsolatba, mielőtt kialakultak volna a jellemvonásaik, a szokásaik, az életszemléletük? Ezek a párok eljutnak egyáltalán egy párterápiáig?
Az egybeolvadásnak nagyon sok oka lehet. Az egyik ezek közül a személyiségfejlődés lezáratlansága. Állhat azonban a háttérben egy gyermekkori feldolgozatlanság is, amikor a gyermek nem kapott elég szeretetet, elismerést, megbecsülést a szüleitől, azért minden szeretetéhségére a partnerétől vár választ, arra is, amit a szüleitől kellett volna megkapnia. Ilyenkor történik meg az, hogy a szeretetéhes fél túlságosan függő helyzetbe kerül a párjával. Ha viszont "felnő" mellette és már meg tud állni a saját lábán, akkor sokszor rádöbben arra, hogy már nincs is igazán szüksége a másikra, így a korábbi függés gyorsan átcsaphat hűvös elkülönülésbe.

Hogy látod, milyen arányban adják fel nők és férfiak az önállóságukat a másik kedvéért? És ez valóban a másikért történik, vagy a másik nem örül neki? Ki lesz előbb, az elnyomó vagy az elnyomott?
Talán a társadalmi elvárások jobban "kedveznek" a nők alárendelődésének. "A nő legyen kedves, alázatos, engedje a férfit kezdeményezni, stb." ezek az üzenetek sajnos fogékonnyá teszik a nőt az egyenlőtlenség eltűrésére. Amikor az egyenlőség megbillen, az csaknem mindig problémák forrásává válik a kapcsolatban. Még ha úgy is tűnik, hogy a domináns fél élvezi ezt, egy idő után ő is szenvedni fog az egyenlőtlenségtől, mert az az intimitás kárára megy. Az alárendelt fél egyre önállótlanabbá válik, kiteszi magát a depresszió veszélyének, ez pedig a partnernek sem kellemes. Mindkét játszma lehetséges. Aki mindig az alárendelt pozíciót töltötte be, az előbb-utóbb elnyomóvá teheti a társát és fordítva is. A kulcs a hátterek tudatosítása és új megoldási módok találása.

Manapság sok olyan család van, ahol a feleség hordja a nadrágot. Szerinted ez egészséges? Normális? Mik az egészséges arányok a döntéshozásban, vezetésben? Hogyan lehet észrevenni belülről, hogy egy kapcsolatban eltolódtak az arányok?

Valakinek vezetnie kell. Sokszor azt látom, hogy ezt a szerepet nem a feleség választja, hanem inkább belekényszerül egy döntésképtelen férfi mellett. A legjobb persze az, amikor két ember bölcsességén és széleslátásán alapuló közös döntések születnek. Ha úgy történnek a dolgok, hogy a döntésből mi valahogy mindig kimaradunk, akkor nem árt, ha elkezdünk aggódni, mert az arányok eltolódtak.
Nagy örömmel értesültem róla, hogy egyedülálló módon nem csupán megromlott kapcsolatok kezelésével foglalkozol, hanem a lehetséges problémák megelőzésével is. Ezt a célt szolgálja a Megcsalásbiztos házasság című írásod és a februárban induló Intimitástréning. Ha már megelőzés, mit tehet egy házasságra készülő nő vagy férfi, hogy később ne legyen se elnyomó, se elnyomott fél a kapcsolatában?
Ez a megközelítés ma még egzotikumnak számít, hiszen mi magyarok csak akkor megyünk szakemberhez, amikor már nagyon nagy a baj. Pedig megelőzni a bajt sokkal könnyebb, mint utólag kezelni. Erre a célra hoztunk létre több nagyon hatékony programot. A Gyűrű-kúra (Magyarország eddig egyetlen tudományosan igazolt hatékonyságú párkapcsolati tréningje) azokat a készségeket tanítja meg a résztvevő párokkal, amelyek nélkülözhetetlenek a kapcsolat kiegyensúlyozott megélésére. Az Intimitástréning abban segít, hogy a szerelem ne szelídüljön egy idő után "csak" barátsággá, hanem folyamatosan inspiráló, eleven, örömteli legyen, valamint megtanít azokra a magatartásformákra, amelyekkel határokat vonunk a kapcsolatunk köré és így megvédjük azt az illetéktelen betolakodóktól. A tréningre egyébként november 15-ig még kedvezményesen lehet jelentkezni a www.intimitastrening.hu weboldalon. Egy további érdekes rendezvény lesz február 1-én a Ketten Együtt Nap, ahol Rajtam kívül olyan neves szakemberek adják át tudásuk legjavát, mint Pál Feri, dr. Mészáros Ádám, Tapolyai Emőke, és Csizmadia Róbert. Erre is lehet már kedvezményesen regisztrálni a www.kettenegyuttnap.hu oldalon.
Megelőzési jelleggel nagyon lényeges tisztázni, hogy ki milyen mintát hoz magával otthonról és milyen szerepmodellt szeretne megélni a házasságban. Ezt persze nemcsak elvi szinten érdemes megtenni, hanem aprópénzre kell váltani egészen odáig, hogy ki milyen háztartási feladatot végez, hogyan vesz részt a döntéshozatalban, miként fogja kezeli a pár a pénzt, ki kezdeményez a szexben, hogyan fegyelmezik majd a gyerekeket, stb.

Remélem, érdekesnek és hasznosnak találtátok az interjút. Ha igen, akkor kérlek, osszátok meg a bejegyzést, hogy másokhoz is eljusson, akiknek esetleg még szükségük is van rá.
További szép napot nektek! J


2014. november 20., csütörtök

Az egészség alapelvei - 3. Víz (2. rész)

A víz nem csak belsőleg, de külsőleg használva is gyógyhatású. Ezerféle felhasználási módja van, ami egy komoly tudomány, a hidroterápia, de az a csodálatos benne, hogy nagyon sok része otthon, mindenféle képzettség nélkül is alkalmazható. Leírom azt a néhányat, amiben van tapasztalatom.


1. Megfázás és nátha kezelésében hasznos egy fazék vizet forralni, és fölé hajolva belélegezni a gőzt. Egy nagy törülközőt borítsunk a fejünkre, hogy a vizet is eltakarja, hogy ne szökjön meg a gőz és ne fázzunk meg. A vízbe különböző dolgokat tehetünk, amik fokozzák a hatást. Például a víz fölé egy szűrőbe apróra vágott vöröshagymát. Elég brutális, de használ! Vagy a vízbe szoktam csepegtetni citrom vagy teafa illóolajat, ami kiválóan fertőtlenít, illetve borsmentát vagy eukaliptuszt, ami tisztítja a légutakat. Az illóolajokat lehet kombinálni, sőt, kapható az Aromaxnál kifejezetten légúttisztító illóolajkeverék. De ennél még egyszerűbb, ha teát főzöl kamillából, mentából. Az inhalálásnál arra vigyázz, hogy nehogy túl közelről túl forró gőzt lélegezz be és leforrázd magad. Ha felforrt a víz, lehet, hogy várnod kell 1-2 percet vele. A gőzölés végén jól töröld meg az arcodat. Ez azért fontos, hogy nehogy megfázz, illetve a bőrödnek is jót tesz a gőz és a dörzsölés. Tovább növeli a hatást megfázás esetén, ha inhalálás közben a lábadat forró vizes fürdőbe teszed. Ehhez már nem árt valakinek a segítségét kérni, hogy a hűlő vizet lehessen pótolni.

2. Az illóolajos inhaláláshoz némileg hasonló hatást lehet elérni illóolaj párologtatásával. Egy teamécses fölött egy kis vízzel pár csepp illóolaj megtisztítja a levegőt és a légutakat. Ajánlom a teafát és a citromot fertőtlenítésre, a levendulát nyugtatóként, és a mentát, eukaliptuszt vagy légúttisztító illóolajkeveréket megfázás esetén.

3. Erősíti az immunrendszert és remekül felfrissít a hideg-meleg váltózuhany. A melegvizes zuhanyzás után a végtagoktól a szív irányába kell haladni a hideg vízzel. Nem kell, hogy jéghideg legyen, különösen, ha nem vagy hozzászokva. Akár ennyiben is hagyhatod, vagy csinálhatsz még egy melegvizes és hidegvizes fázist.

4. Sokféle betegségre hasznos lehet a kádfürdő. Talán legdrasztikusabb fajtája a lázfürdő, amit semmiképp ne csinálj egyedül! Az a lényege, hogy felviszi a lázadat, hogy ezáltal elpusztítsa a betegséget. De vannak ennél egyszerűbb és könnyebben alkalmazható fürdők is. Például felfázásra és mindenféle női nyavalyákra a meleg fürdővízbe cickafarkfüvet kell tenni. A fentebb felsorolt teafüvek és illóolajok fürdőben is alkalmazhatók.

5. Párologtatás. Én nagyon torokfájós vagyok és sokszor van olyan, hogy csak azt érzem, hogy száraz a torkom és annyira fáj, hogy beszélni sem tudok. Ilyenkor az orrom is kiszárad és főleg az éjszaka borzasztó, Sok mindent kipróbáltam, szopogatós tablettákat és természetes torokfertőtlenítőket, de erre a speciális esetre a legjobb ha bevizezek egy jó nagy lepedőt és kiterítem valahol közvetlenül az ágyam mellett, hogy minél nagyobb felületen tudjon párologni. Azt hiszem, ezt a módszert nem olvastam sehol, de sok éves tapasztalatom van vele.

6. Hideg vizes lemosások, törzsfürdő és életfürdő. Volt olyan időszakom, amikor nagyon foglalkoztattak az alternatív gyógymódok és próbáltam alaposan utánajárni mindennek. Ekkor olvastam Bokor Katalin könyvében a különböző hidegvizes lemosásokról és fürdőkről, melyeket sokféle betegség gyógyításában alkalmaznak sikerrel. Hála Istennek nekem még nem volt komoly szükségem rájuk, de ha esetleg lesz, biztosan alkalmazni fogom őket.

Ti milyen vízzel kapcsolatos gyógymódot ismertek?
Napfényes szép napot! :)


2014. november 17., hétfő

Narancsos-csokis-kekszes süti sütés nélkül

Hétvégén Kikiéknél, az unokatesóméknál voltunk egész hétvégés lakásavató bulin. Nagyon klassz volt a hétvége, még mindig álmos vagyok... :D Úgy gondoltam, végre megpróbálok úgy viselkedni, ahogy a felnőtt nők szoktak, és viszek valami saját készítésű sütit.
Anyu múlt hétvégére egy citromos-kekszes sütit csinált és nagyon megtetszett ez az ötlet, ezért úgy gondoltam, megalkotom narancsos változatban. Azért kicsit elméláztam rajta, hogy régen az asszonyok a tojásfehérjét meg a tejszínt is kézzel verték fel, képesek voltak órákig keverni, gyúrni a tésztákat, hogy olyan legyen, amilyennek lennie kell, manapság meg ráborítunk egy doboz tejfölt a boltban vett háztartási kekszre, aztán sütinek hívjuk... De igyekeztem elhessegetni ezeket a gondolatokat és nekiállni a sütikészítésnek. Na, ez tényleg nem bonyolult, leírom, hogyan csináltam.

Hozzávalók
kb 80 dkg háztartási keksz
1 nagy vödör tejföl
kb 2 dl narancsszörp
1 tábla csoki
1 narancs
kevés stevia, cukor vagy xilit

A tejfölt egy tálba borítottam, beleöntöttem a narancsszörpöt, belereszeltem a narancs héját és apróra belevágtam a húsát. Belereszeltem a csoki felét és kicsit édesítettem. A keksszel leraktam rétegesen egy hatalmas dobozban, majd a csoki másik felét a tetejére reszeltem. Legközelebb ugyanezt a kekszmennyiséget kicsit több tejföllel fogom elkészíteni, de így is jó volt. És a hétvégén mind elpusztítottuk. :D
 

2014. november 13., csütörtök

Az egészség alapelvei - 3. Víz (1. rész)

Ez a kedvenc témám! :) A víz csodálatos mindenki számára elérhető gyógyszer sok-sok bajra. Illetve gyakran mi okozunk magunknak betegséget pusztán azért, mert nem iszunk elég vizet. De ha sikerül eleget, akkor mintha üzemanyagot töltenénk az agyunkba, elkezdünk nagyobb teljesítménnyel működni. Azt vettem észre magamon, hogy ha keveset iszom, egyszerűen feledékenyebb vagyok, nem forog úgy az agyam.

Reggel, éhgyomorra két pohár víz felébreszti és átmossa a veséket és a bélrendszert. Mióta szokásommá vált a reggeli két pohár víz, határozottan jobban indulnak a napjaim. Megadja a kezdő frissességet. Sokat lehetne vitázni arról, hogy milyen vizet igyunk. Ásványvizet vagy csapvizet vagy pi-vizet vagy oxigénnel dúsított vizet, és még sorolhatnám. Én ebbe a vitába nem akarok belebonyolódni, mert rengeteg érv van mindegyik mellett. A magam részéről a tisztított csapvízre voksolok, főleg azért mert utálom a műanyag palackokat hazacipelni, illetve ha kiürültek, kidobálni. Úgyhogy itt van mellettem az íróasztalomon a víztisztító kancsóm, meg egy pohár. Muszáj szót ejtenem az egyéb iható dolgokról is. Ha csak lehet, érdemes elkerülni a cukros üdítőket, mert szükségtelenül rengeteg kalóriát viszünk be velük. Szerintem az édesítőszeresekkel se jobb a helyzet. Ott ugyan kevesebb a kalória, de általában az ízük is rosszabb, illetve az édesítőszer és az aromák sem túl egészségesek. Ráadásul az édes italok nem igazán oltják a szomjat. Vannak olyan italok, amik kifejezetten dehidratálnak, mint például a kávé vagy az alkohol. Ha már élsz valamelyikkel, figyelj rá, hogy elég vizet igyál utána. 




Intenzív szellemi munka közben nagyon fontos sok vizet inni, és valahogy ilyenkor jobban kívánja a szervezet. Legalábbis az enyém. Mikor jobb agyféltekés írás tanfolyamon voltam, 4-5 liter vizet megittam napközben, és este mégis úgy éreztem, majd' kitikkadok. A víz sokat tud segíteni ha szeretnéd abbahagyni a nassolást. Készítsd oda magad mellé és fogadd el a tényt, hogy amikor étkezés után két órával azt hiszed, hogy éhes vagy, valójában szomjas vagy. :) És igyál. 

Néhány apróságra jó odafigyelni a vízfogyasztással kapcsolatban. Ha közvetlenül étkezés után iszol, bármennyire is jól esik, felhígítja a gyomortartalmat és az emésztőnedvek nehezebben dolgoznak, tehát az emésztés lassabb és nehezebb lesz. Hasonló a helyzet, ha ivás után közvetlenül eszel. Az optimális, ha étkezés előtt 20 perccel és utána 2 órával iszol. Elárulom, ha figyelsz arra, hogy evés előtt 20 perccel igyál, akkor utána annyira nem lesz sürgős. :)

Holnap a víz külső felhasználási módjairól írok, most pedig iszom egy pohár vizet az egészségetekre! ;)

Szép napot! :)

2014. november 12., szerda

Karfiolpástétom és bazsalikomos lencsepástétom - recepttel!

Kitüntetettnek érzem magam! :) 
Van egy kedves ismerősöm, aki több kiváló vegán szakácskönyv elkövetésében "bűnös". Ha valaki, Ő tudja, hogyan lehet állati eredetű összetevők és finomított termékek nélkül igazán finom ételeket készíteni. Nemrégiben felkerestem, hogy megkérjem, írjon a blogomba pástétomrecepteket, mire rövidesen küldött egy csomó anyagot a készülő pástétomos könyvéből. Tehát kedves Olvasó, jól becsüld meg az alábbi sorokat, mert egy még kiadatlan szakácskönyv receptjei. :) Az összetevők személyes kedvenceim. A karfiolpástétom nekem a régi törökkoppányi nyarakat idézi, a lencse pedig örök kedvenc, kiváló fehérjeforrás, és bazsalikommal, paradicsommal igazán "ütős" összeállítás.

Karfiolpástétom

Hozzávalók:

1 kg főtt karfiol

1 szál nagy, főtt répa
2 szem nagy, főtt burgonya
1 fej lilahagyma, apróra vágva
 1 teáskanál jódozott tengeri só
1-2 teáskanál vegamix
3-4 evőkanál olívaolaj
1 kis csokor petrezselyem, felaprítva
esetleg 1 mokkáskanál őrölt mustármag

Elkészítés:

Pároljuk meg a karfiolt és a sárgarépát kevés vízben, vagy még jobb, ha gőz fölött. Főzzük meg a burgonyát, és mindhárom párolt zöldséget reszeljük le nagy lyukú reszelőn.

Adjuk hozzá a többi összetevőt, és fakanállal keverjük össze. Igazi változatosságot jelent ez a szivárványszínű pástétom a mindennapok szürkeségében.

Bazsalikomos lencsepástétom

Hozzávalók:

2 csésze szárazon kimért lencse
2 babérlevél
2 nagy fej hagyma, apróra vágva
1 teáskanál jódozott tengerisó
2-3 ágacska friss bazsalikom
2 nagy sárgarépa, lereszelve
2 dl paradicsomsűrítmény

Elkészítés:

A lencsét éjszakára beáztatjuk, majd másnap megfőzzük, a főzővízbe tegyünk bele két babérlevelet.
A hagymát a sóval és az apróra felaprított friss bazsali­kommal olaj nélkül, vízben megpároljuk. Öt perc után hozzáadjuk a lereszelt répát, és az egészet puhára főzzük.
Ezt követően hozzákeverjük a főtt lencsét, a paradicsom­sűrítményt, és együtt még 3-5 percig főzzük.
Ezt az ételt vörös lencséből is elkészíthetjük, akkor nem kell előre beáztatni a lencsét, mert a vörös lencse nem rendelkezik olyan kemény héjjal, mint a magyar lencse, ezért az emésztése is lényegesen egyszerűbb. Ekkor valamennyi összetevőt együtt párolhatjuk kb. 15-20 percig, majd hozzá­adjuk a paradicsompürét. 

Őszintén szólva már a bejegyzés írásától csorog a nyálam, úgyhogy nemsokára elkészítem valamelyiket... :)

Szép napot! 

2014. november 11., kedd

Pénztárcakímélő esti programok

Időnként jól esik kicsit kimozdulni valahova, akár egyedül, akár párban, akár baráti társasággal. De a szórakozás nem kell, hogy okvetlen nagy kiadással járjon. Összeszedtem nektek néhány tippet ezekre az estékre.
1. Filmmaraton otthon. Neked is vannak olyan filmek, amiket ciki, hogy nem láttál? Csak annak valld be, akivel nézed és nézzétek meg.

2. Ismeretlen helyek felfedezése. Van még a városnak néhány olyan csücske, amit nem ismertek? Ismerjétek meg, akármi is van ott.

3. Fotóséta. Ha van egy jó géped, vagy olyan barátod/barátaid, akik szeretnek fényképezni, induljatok neki az éjszakának és készítsetek kreatív képeket. 

4. Last minute színház. Ha ügyes vagy, akár pár száz forintért vehetsz színházjegyet aznap estére. Én már próbáltam és ma is színházba megyek. :)

5. Egy jó könyv. Tudom, triviális, de a facebook korában nekem is emlékeztetnem kell magam időnként, hogy olvassak. A netről is tudsz könyveket letölteni, úgyhogy ehhez még csak ki se kell dugni az orrodat a lakásból.

6. Alkotni valamit. Nekem több különböző kreatív tevékenység kedves. Szeretek rajzolni, írni, ékszereket készíteni, papírból kosarat fonni, sőt, korábban még zeneszerzéssel is próbálkoztam. Nagyon jó érzés alkotni, még akkor is, ha nem művészi színvonalon sikerül. Ajánlom mindenkinek!

7. Mozgás. Egy lendületes séta vagy egy rövid fitness videóra mozgás azonnal jókedvre derít.

8. Társasjáték. Társasjátékra ugyan egyszer költeni kell, de utána sok örömteli órát szerez neked és a barátaidnak.

9. Én-idő. Néha egyedül is kell lenni, méghozzá nem a szokott mókuskerékben. Belecsobbanni egy kád vízbe, zenét hallgatni, rászánni az időt a bőrápolásra, hajpakolást feltenni... :)

10. Táncház. Ha szerettek táncolni, egy párszáz forintos beugróért egész este rophatjátok.

11. Dumcsi egy tea mellett. Sokszor elég csak egy bögre tea, ha a jó társaság már adott,

12. Pizsiparti a barátnőkkel. Ez nem korosztályfüggő!

Te mit szoktál esténként csinálni, ha nem akarsz sokat költeni, de mégis jól éreznéd magad?

Szép napot! :)

2014. november 10., hétfő

Az egészség alapelvei - 2. Mozgás

Én is szenvedek a mozgásszegény életmódtól. 
Sokat ülünk és görnyedünk a gép előtt, a munkánk is az íróasztal mellé köt, sokszor a hobbink is, nem csoda ha egy idő után hátfájástól, derékfájástól, fejfájástól, elhízástól szenvedünk. Sajnos én sem vagyok kivétel. És mivel mostanában fokozottan érzem a sok ülés negatív hatását, úgy döntöttem, újra elkezdem a gerinctornát és a gyaloglást. És, hogy magamat is motiváljam, igyekszem időnként beszámolni nektek az eredményeimről.

Ti milyen mozgást végeztek? Várom a tippjeiteket élvezetes testmozgásra, amibe az ellustult szervezet sem hal bele! :)

2014. november 6., csütörtök

Az egészség alapelvei - 1. Táplálkozás

Valahogy a köztudatban az él, hogy az egészséges életmód egyenlő a megfelelő táplálkozással, esetleg a testmozgás szokott még említésre kerülni. Hát, akkor kezdjük is velük, de rajtuk kívül még 6 nagyon fontos dolog kell az egészséghez.
A különböző diéták, étrendek és csodamódszerek korát éljük, vannak elfogadóak és szélsőségesek, meglepők és nem meglepők. Nem könnyű ebből a dzsungelből kiválasztani a megfelelőt, hiszen sok  adott esetben teljesen különböző étrendet kutatások, illetve tapasztalati megfigyelések támasztanak alá. Én azt írom le, ami szerintem megfelelő, amit én egészségesnek tartok. Egyébként emögött is számtalan kísérlet és kutatás áll.

Mivel keresztényként hiszek abban, hogy Isten teremtette a Földünket (mégpedig hat nap alatt), úgy gondolom, Ő gondoskodott is rólunk, és a Földön élő összes lénynek megteremtette a megfelelő táplálékot. Az állatoknak a füveket és a magokat, az embereknek pedig a gyümölcsöket. Azóta persze sok minden változott, az ember nem csak, sőt nem elsősorban gyümölcsöt eszik, de mégis, úgy gondolom, a gyümölcsök a legideálisabb táplálékok egy egészséges ember számára. Egy-egy betegséggel az ember tápanyagszükséglete is megváltozik, amiben sokat tudnak segíteni a zöldségek és a zöld levelek, amik gyógyító hatásúak, illetve a gabonafélék, amik nagyon táplálóak. És bár sokan érvelnek a hús és a tejtermékek mellett, úgy gondolom, az ember eredeti étrendjében nem szerepel, és ezért nem a legideálisabb emberi fogyasztásra. Ezen kívül nem szerencsések a finomított termékek. A fehér liszt és a belőle készült péksütemények, a fehér rizs, a cukor, a finomított olajak.

De a "mit?" kérdésen kívül fontos még a "mennyit?" és a "mikor?" is.
Néha lehet olvasni olyan emberekről, akik extrém hosszú ideig éltek, és megkérdezték tőlük, hogy mi a titka a hosszú és egészséges életüknek. Egy dolog szinte mindegyikben közös: mértékletesen étkeztek, sosem ették degeszre magukat.
Bár még mindig tartja magát a "többször keveset" elve, a nyolc alapelvet követők szerint (és szerintem is) napi 2-3 étkezés ideális. Ez azért van, mert a gyomornak egyszerűen szüksége van pihenőre. Ha egész nap emésztenie kell, egész nap az emésztőrendszer veszi el az energia legnagyobb részét. Egy vegán/vegetáriánus étkezés után jelentősen rövidebb és kisebb mértékű a "kajakóma". A legideálisabb állítólag, ha minimum 4 óra telik el a két étkezés között, mert akkor kiürül és megpihen kicsit a gyomor.

Számomra a legkiegyensúlyozottabb étrend úgy épül fel, hogy reggel egy bőséges gabonakásás-gyümölcsös reggeli olajos magvakkal kiegészítve, délután pedig egy kiadós zöldséges ebéd friss salátával. Könnyű vacsiként zöldséges vagy gyümölcsös fogás is szóba jöhet, de mindenképpen könnyen emészthető.

Egyébként rájöttem, hogy attól, hogy éhes vagyok, nem fogok meghalni. Nem azt mondom, hogy éheztesd magad, de az, hogy megéhezel ebédig, nem rossz dolog! Nem feltétlenül jó cél, hogy sose legyél éhes!

Hát, ennyit most úgy dióhéjban a táplálkozásról. Még adós vagyok nektek néhány pástétomrecepttel, amit hamarosan pótolni fogok, és, ha van rá érdeklődés, szívesen írnék receptes bejegyzéseket! :)

Szép napot! :)

2014. november 5., szerda

Hogyan tedd hasznossá a reggeleidet? 10 tipp +2 :D

Jó reggelt! :)

Hát, nem vagyok az a született korán kelő, de rá kellett jönnöm, sokkal hatékonyabb vagyok a reggeli órákban, konkrétan leginkább 7 és 9 között. Ha 7 körül sikerül felkelnem és nekiállnom valami lényegi feladatnak, akkor érzem úgy, hogy csináltam valamit aznap. Már korábban írtam, hogy az agy hogyan működik a különböző napszakokban, és azóta is megbizonyosodtam róla, hogy reggel a monoton, nemszeretem dolgokon is hamarabb túllendülök. Illetve reggel jutnak eszembe a nagyszerű, praktikus ötletek. További előnye a reggelnek a tiszta lap. :) Úgy értem, ha csak nem marad estéről megnyitva a facebook a böngészőben, akkor nem muszáj azzal kezdeni. Hidd el, remek lesz az érzés, hogy mennyi mindent elintéztél és még nincs 8 óra sem... :)
Arra gondoltam, megosztok veled pár tippet, hogy hogyan könnyítsd meg a reggeli felkelést és hogyan tedd hatékonnyá a napod első két óráját.

1. Előző nap tervezd meg a napodat! Fontos, hogy írd is össze, és a lista tetején az az egy vagy két dolog álljon, amit a nap első két órájában fogsz megcsinálni.

2. Ne zsúfolj sok mindent erre az időszakra! Ha túltervezed, telezsúfolod a reggelt a tervezésben, akkor csak kapkodni fogsz és nem végzel mindennel. Egy vagy két feladatot tervezz be, azt is reálisan.

3. Alakíts ki ébredési rutint! A legjobb, ha minden hétköznap ugyanakkor kelsz, mert azt meg tudja szokni a szervezeted. Ha erre nincs lehetőséged, akkor is próbáld közelíteni az időpontokat és inkább korábban felkelni úgy is, ha nem muszáj. 

4. Feküdj le időben! Nekem a lefekvés optimális időpontja 11 körül van. Ekkor már kellően fáradt vagyok, hogy el tudjak aludni, és fel is tudok kelni 7-kor. Arra jöttem rá, hogy nekem a 7 és fél óra alvás a legideálisabb.

5. Felejtsd el a szundi módot! Ha benyomom a szundit, akkor tutira az a vége, hogy órákkal később kelek fel, mint szeretnék. Ráadásul, ha végül 9-kor kelek, minek ébresztgetem magam már 7-től??? Inkább eldöntöm, hogy aznap tovább alszom, és nem keserítem meg az ébredés előtti órákat a telefoncsörgéssel.

6. Rakd a telefont az ablak közelébe! Nekem sokat segít a felkelésben, ha már eleve fel kell kelnem, hogy kikapcsoljam az ébresztőt. Sőt, ha az ablak közelében van, akkor egyúttal szellőztetek is, ami remekül felébreszt. Amíg a fürdőben vagyok, kiszellőzik a szoba, és ekkorra már eszemben sincs visszafeküdni.

7. Ne húzd az időt felesleges dolgokkal! Ne nyisd meg a facebookot, ne játssz, és ne nézz filmet ebben az időszakban, ha hasznos munkát akarsz végezni. Nem ezért keltél fel időben! Ha csak egy pillantást is vetsz az üzenőfaladra, már megosztod a figyelmedet arra a reggelre és csökken a koncentrációd hatékonysága.

8. Szedd össze a gondolataidat! Akár még az ágyban, akár felkelés után, szedd össze a gondolataidat! Ha hívő vagy, imádkozz, adj hálát a mai napért, kérj erőt az előtted álló feladatokra, gondolj egy pillanatra a szeretteidre és légy előre hálás az elvégzett munka sikeréért. Garantálom, hogy másképp indul így a nap! :)

9. Első a feladat! Mindezek után láss munkához! Bár én annak vagyok híve, hogy a reggeli munkát is felöltözés és beágyazás után kell indítani, de vannak napok - pl a mai -, amikor úgy rám tör az ihlet, hogy pizsamában állok neki. :) Hát, ilyenkor hagyom, hadd történjenek a dolgok. :)

10. Ha nincs dolgod, keress! Holnap nincs miért korán felkelned, mert csak 10-re mész valahova? Ma én is 10-re megyek valahova, ezért úgy gondoltam, két órát dolgozok még reggel. De reggel csinálhatsz mást is, például takaríthatsz. Főzhetsz. Miért kell délután, munka után, mikor már fáradt és éhes vagy? Ezeket is legjobb előző nap megtervezni.

Remélem, hasznos és érdekes volt számodra a mai tippsorozatom. Reggel 7:45 van. Yuppiii! :)

Szép napot! :)

Lapzárta után érkezett!!! 
Azaz most jutott eszembe még két tipp:

11. Nyeld le a békát, megéri! A reggel a legeslegjobb idő arra, hogy megcsináld a nemszeretem, utált, fujj feladatokat. és tudod, mi a durva? Élvezni fogod! :)

12. Két pohár víz felkelés után! Nincs jobb módszer arra, hogy felébreszd az agyadat, a veséidet és az emésztőrendszeredet, mint két pohár víz ébredés után. Így rögtön olajozottan indul a gépezet! :)

2014. november 4., kedd

Önfejlesztés VI. - Miért érdemes tanfolyamra menni?

Manapság szinte mindent meg lehet tanulni ingyen, ha az ember élelmes és szemfüles. Tele van a net videókkal, ingyen hírlevelekkel, DIY képsorozatokkal és még ezeregy dologgal, amiből egy-egy terület szinte minden csínját-bínját megtanulhatjuk. Ha tudunk rá költeni is, de csak keveset, akkor szerezhetünk könyveket antikváriumból vagy könyvtárból. Viszont vannak olyan esetek, mikor sokkal érdemesebb elmenni egy tanfolyamra, még akkor is, ha elsőre elég drágának tűnik. 

A következő esetekben tartom indokoltnak egy tanfolyam elvégzését:
- Ha az adott dologgal komolyan, tartósan, magas szinten akarsz foglalkozni.
- Ha az adott dolog jelentősen segít, hogy meglévő tudásodat, szakmádat magas szinten gyakorold.
- Ha az adott dologból aztán pénzt szeretnél keresni valamilyen módon és úgy gondolod, rövid időn belül megtérül a tanfolyam ára.

De vajon mivel is ad többet egy tanfolyam mint, ha elolvasnál néhány szakmai könyvet vagy megnéznél pár videót?
- Rögtön aktív cselekvő leszel és nem csak passzív szemlélő. Ha nem vagy nagyon gyakorlatias, akkor a tanfolyamvezetőtől kapott segítség hasznos lehet.
- A tanfolyamra áldozott pénz rögtön komolyabbá teszi a tanulásodat, ha csak erre gondolsz, rögtön motiváltabb leszel, hogy adott esetben anyagi haszonná fordítsd a megszerzett tudást.
- Egy tanfolyam mélyebb nyomot hagy benned, mert több érzékszerveddel fogod fel az új ingereket, ezáltal nagyobb az esélye annak, hogy a tanfolyam után folytatni fogod az egyéni tanulást, gyakorlást, mert lelkesíteni fognak az élmények.
- Bekerülsz egy szakmai környezetbe, ahonnan később is kaphatsz segítséget a további fejlődéshez.
- Megismerkedhetsz olyan emberekkel, akikkel akár az élet más területein is tudtok egymásnak segíteni.
- Plusz információhoz vagy előnyökhöz juthatsz. Egy új tanfolyam híréhez vagy valamilyen kedvezményhez. Sosem tudhatod... :)

Én legutóbb egy jobb agyféltekés írás tanfolyamon voltam a VidArt Stúdió szervezésében. A legklasszabb az egészben az, hogy bekerültem egy speciális közegbe, ahol mindenki ír, és ez rengeteg motivációt ad. :)

Szóval, ha tanfolyamon gondolkodsz, én azt javaslom, a fentieket mérlegeld! 

Szép napot! 

2014. november 3., hétfő

Az egészség alapelvei - Bevezető

Úgy gondolom, a leggazdaságosabb és a legkifizetődőbb, ha az ember egészséges tud maradni. Tudom, tudom, sokan érvelnek, hogy az egészséges életmód vagyonokba kerül, de ha áttekintjük az egészség nyolc alapelvét, kiderül, hogy a legtöbbnek közülük nincs köze a pénzhez, és itt válik el az egészségtudatos, aki figyel az alapelvekre az egészségmániástól, aki vagyonokat költ mindenféle táplálékkiegészítőre és az aktuális legújabb csodaszerekre. De nem csak ezért gondolom, hogy kifizetődő és gazdaságos egészségesnek maradni. Azért is, mert egy testileg-lelkileg-szellemileg egészséges ember kiegyensúlyozott, nagyobb a munkabírása, jobban tud koncentrálni, kevésbé fárad el és jobb a kedve.
Az alapelvek többsége csak egy kis odafigyelésről szól, néha olyan dolgokról, amiről nem is gondolnánk, hogy kapcsolódik az egészséghez. Például a rendszeres szellőztetés, az önuralom vagy a bizalom. 
Létezik erről a témáról tudományos irodalom is, hozzá kapcsolódó receptes könyv, illetve most legújabban egy kóstolóval egybekötött teljesen ingyenes előadássorozat. Már a neve is aranyos: Fincsin fitten. November 15-én kezdődik Budapesten. Az én blogos sorozatom a témában kevésbé lesz tudományos, ellenben leírom a saját tapasztalataimat a témában, hogy hogyan próbálkozom megvalósítani ezeket az alapelveket az életemben, hogyan alkalmazom őket, mi az, ami könnyen sikerül, mi az, amivel küzdök. 

De, hogy legyen egy kis konkrét előzetes az előttünk álló témákból, íme egy kis "tartalomjegyzék", az egészség nyolc alapelve:

1. Táplálkozás
2. Testmozgás
3. Víz
4. Napfény
5. Önuralom
6. Levegő
7. Pihenés
8. Bizalom

Ha még nem hallottál ezekről a dolgokról, mint az egészség alapelveiről, nagyon érdekel a véleményed! Van olyan tétel közöttük, ami meglepett?

Szép napot! :) (Erőt, egészséget! :D )